Az Akita térségben lévõ Honsu szigetérõl származik. Eredeti neve: Akita inu.  A japánok népszerû õrzõkutyája; õsi fajta, valamikor az ókorban nagyvadra vadásztak vele. Késõbb kutyaviadalok népszerû szereplõje volt, majd ezeknek a véres, kegyetlen küzdelmeknek a betiltása után (1925) mint õrzõ-védõ kutya szerzett magának jó hírnevet. Nagyszerû tulajdonságai miatt Japán határain túl is egyre többen foglalkoznak tenyésztésével, kiképzésével.  Különösen népszerû az Egyesült Államokban, de lassan Európában is tért hódít. Rendkívül kemény, határozott, harcias, egyúttal jó idegrendszerû, nyugodt, megbízható, tanulékony, kissé tartózkodó kutya. Idegenekkel szemben bizalmatlan.

Nagy termetû, erõs, izmos felépítésû állat.

Eredete: Õsi japán fajta.*      

Felépítése  spiccszerû. 

Feje spiccszerű elhegyesedõ,

koponyája domború,

orrtükre fekete,

ajkai feszesek.      

Szeme barna, értelmes tekintetû.      

Füle kicsi, hegyes, felálló.      

Háta egyenes, feszes    

Nyaka nem túl hosszú, izmos, lebernyeg nélküli.      

Marja kiemelkedõ,

háta egyenes,

ágyéka izmos.

Mellkasa mély a könyékig ér,

hasa enyhén felhúzott.      

Mellsõ végtagjai párhuzamosak, egyenes állásúak; a

hátulsók izmosak, jó csontozatúak

Csánkja kissé meredek. 

Mancsa kerekded,  ujjai zártak.     

 Farkát a hátára kunkorítja. 

Szõrzete rövid, sûrû, a testéhez simuló.     

Színe fehér, rõt, szürke, tigriscsíkos, szürkésfekete, ill. fehér alapon fekete foltokkal tarkított. 

Kanok marmagassága: 63,6-71, a

szukáké 57,5-66 cm;

testtömege 35-40 kg.  

Két típusa van: az amerikai és japán. Az amerikai testesebb, súlyosabb.

Alapvetõen igen szívós, ellenálló fajta, de hajlamos a csípõtorzulásra. Tenyésztésre kizárólag az egészséges egyedeket ajánlatos felhasználni. Érzékeny a különbözõ allergiás bõrbetegségekre, ezek azonban viszonylag könnyen kezelhetõk. Veleszületett szemrendellenesség is elõfordulhat.

A kölyköknek alapos szocializálódásra van szükségük, már fiatal korukban meg kell ismertetni õket a különbözõ helyzetekkel és emberekkel.